Ötödik rész

A fejem iszonyatosan zúgott az eséstől, és a lányok a folyamatos kiabálásaikkal sem segítettek, hogy egy kicsit is jobban érezzem magam. Lassan a szédülés is szűnni kezdett, és Kelseyék óvatosan megpróbáltak ülőhelyzetbe tornázni.

- Oké szóval elmagyarázza valaki lassan és halkan, hogy mi a fene történt? Nem emlékszem semmire.

- A kapu előtt összeakadtál Victorral, és beverted a fejedet – magyarázta Kelsey. – Úgy tűnt, hogy nincs baj, mert gyorsan felugrottál, de aztán pár lépés után egyszerűen összeestél.

- Fel nem tudom fogni, hogy lehetsz ilyen felelőtlen! – kiáltott közbe Leticia.

- Mikor fogsz végre felnőni? – tette fel a kérdést Kels égre emelt tekintettel. A fejmosás itt véget is ért, a két lány a további ordibálás helyett egyszerűen csak a nyakamba vetették magukat.

- Soha – kiáltottuk hangosan nevetve.                                              

- Ne örülj előre, az orvost akkor sem úszod meg – néztek rám ördögi vigyorral az arcukon. Pontosan tudják, hogy mennyire gyűlölöm a dokikat, és a folyamatos ellenőrzéseket. – És a papírokkal szépen beköszönsz Guardiolához, beszélni akar veled.

- Nemáááár, egy kis pihenés sokkal többet érne, higgyétek el – mosolyogtam rájuk kiskutya szemekkel, de látszólag nem hatotta meg őket. Fejüket csóválva, karon ragadtak és a kijárat felé kezdtek húzni. Időközben útjaink elváltak, a csajok gyorsan le akarták tudni az orvosi ellenőrzést, velük ellentétben én viszont egy kellemes zuhany mellett tettem le a voksomat. Az öltözőbe lépve pillanatok alatt megszabadultam a füves és átizzadt ruháimtól, és mivel a fiúknak már hírük sem volt, így egy szál törölközőben indultam a zuhanyhoz. Fél óra a forró víz alatt elegendő időnek tűnt, hogy lélekben felkészüljek egy újabb Pep-féle fejmosásra. A hajamat törölgetve léptem ki az ajtón, mélyen a gondolataimba voltam temetkezve, így még a szívem is megállt egy pillanatra, mikor gyanútlanul egy testbe ütköztem. Persze eközben a törölközőmnek is pont most kellett beakadnia az ajtó egyik kiálló szögébe. Égő fejjel próbáltam rángatni az anyagot, de az ahelyett, hogy kiszabadult volna, még tovább szakadt.

- Hagy segítsek – mosolygott rám a barna hajú srác, és hogy takarja a fedetlen felsőtestemet, magához ölelve nyúlt át a szöghöz. Másodpercekkel később végre újra szabadnak érezhettem magamat. Szorosan öleltem át a törölköző megmaradt darabjait, majd észbe kapva azonnal az öltöző sarkához rohantam.

- Egyébként a nevem…

Hallottam még a fiú hangját, miközben villámsebességgel kapkodtam magamra a ruháimat, hogy minél hamarabb eltűnhessek a helyről. Josep irodájáig futva tettem meg az utat, nem kis bosszúságot okozva ezzel az épületben dolgozó szerelőknek. Kopogás nélkül estem be Pep irodájába.

- Én is örülök neked – nézett fel rám a papírjai mögül. – Hogy vagy?

- Ezt a kérdést inkább hanyagoljuk – zuttyantam le a vele szemközti székbe, kezeimmel a térdemre támaszkodva próbáltam újra megfelelő mennyiségű levegőhöz jutni. – Szóval miről is akarsz velem beszélni?

- A jövődről. Azt hallottam, hogy ott akarod hagyni a válogatott, igaz ez?

- Igaz, és?

- Vegyél vissza egy picit – morgott rám Pep. Rögtön tiltakozni próbáltam, de egy kézmozdulattal belém fojtotta a szót. – te is csak egy ember vagy a csapatból, nincs jogod félvállról venni a futballozást.

- Egy – bólintottam beleegyezően – de te is tudod, hogy nélkülem nem lenne ugyanaz a csapat. Hol volt két éve? Csak egy szerencsétlen bekkelő csoport volt. Rajtam kívül nincs más támadó. Én viszem előre ezt a rohadt csapatot, és ezzel te is tisztában vagy.

- Erről majd máskor beszélünk. Térjünk vissza az előző témához, szóval mik a terveid a jövőt illetően?

- Talán az év végén befejezem a foczást, és valami újba kezdek. Tanulni fogok, és énekelni.

Pep elképedve bámult rám. Hosszú percekre nyomasztó csend telepedett az irodára.

- Ezt te sem gondolod komolyan – nyögte ki nagy nehezen. – Feladnád a karrieredet egy hirtelen fellángolás miatt?

- A zene nem csak egy fellángolás – morogtam idegesen. – Az életem a foci, de hiányzik valami… túlságosan hozzászoktam már a győzelemhez… már nem olyan édes az íze, mint amilyen régen volt… és a zene…

- Ebben az esetben - köszörülte meg a torkát, félbeszakítva az áradozásomat a zenélésről. A vonásai megkeményedtek, a hangja tárgyilagossá vált. – tájékoztatnom kell téged. A héten két klub is bejelentkezett érted. A Real Madrid két milliót, az AC Milan hármat ajánlott fel, mindkét klub négyéves szerződést kínál. Rosell úr elutasította az ajánlatokat, de ha te máshogy döntenél…

- Nem – vágtam rá határozottan – soha nem megyek másik csapathoz, örökké culé maradok.

- Ezt örömmel hallom – mosolyodott el. – Tehát ebben az esetben jöjjön a klub ajánlata.

- A klubé? – értetlenkedtem. – De hiszen most mondtam, hogy be akarom…

- Csak olvasd el – mosolygott továbbra is, majd egy finom mozdulattal papírok tömegét helyezte elém.

Unott fejjel bámultam a férfire, miközben oda sem figyelve belelapoztam a kötegbe. Már épp nyújtottam volna vissza, mikor a szemem megakadt az egyik papír első mondatán:

A(z) FIFA engedélyezi Suoma Kärki, 1992 július 22-én, Barcelonában született női labdarúgó részvételét, nemétől független, bármely FIFA által rendezett versenyen.