Hatodik rész

Először is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, hogy régen volt friss. A suli előtt kicsit összesűrűsödtek a dolgok, de most itt vagyok az új résszel :) Nem túl eseménydús és picit rövid is, de néha ilyennek is kell lennie :) A véleményetekre továbbra is nagyon-nagyon kíváncsi vagyok ;) Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást mindenkinek! :)

Talán órákig, de lehet, hogy csak percekig meredtem némán, mozdulatlanul a papírra. Nem akartam hinni a szememnek. Olykor-olykor szólásra nyitottam a számat, de a mondat újbóli elolvasásakor mindannyiszor abba maradt a mozdulat.

- Olvass tovább – mosolygott rám, és a papírokra bökött. Szaggatott mozdulatokkal először Pepre, majd a lapokra néztem.

- Inkább te – nyögtem ki remegő hangon, miközben átnyújtottam az előttem lévő iratokat.

- Rendben – mosolygott továbbra is, és a papírokat félretéve az ujjaival kezdett játszadozni. – Tehát. Mint tudjuk a szerződésed nyáron lejár a csapatnál, amit a klub nem kíván meghosszabbítani. Ehelyett kínál egy teljesen újat, ami 2011 augusztus 31-ig élne, miszerint az idő lejártáig a férfi csapatnál készülnél a következő idényre. Ha a vezetőség úgy látja, akkor további évekkel hosszabbítaná meg a szerződésed, természetesen a nagy csapatnál.

- És ha nem akar hosszabbítani?

- Erről felesleges még beszélnünk.

- Szóval, ha jól értem, akkor ez a félév csak egy felkészülés lenne, a csapattal edzenék, de tétmeccsen még nem lépnék pályára?

- Elméletileg, igen. Gyakorlatilag nem. Kell pár hét, hogy formába lendülj, és hogy összeszokj a csapattal, de április elején már számítok rád.

- Ez… igazából nem is tudom, hogy mit mondjak – sóhajtottam egy hatalmasat. A fejem zsongott a hirtelen nyakamba szakadó információ áradattól.

- Nem is kell. Olvasd át a tervezetet, és szombaton várunk vissza Rosell úrral. Ez egy nagyon fontos döntés, gondold át jól.

- Igen – motyogtam az iratokat a táskámba csúsztatva. – Szombat, rendben – gyorsan megöleltem Pepet, és az ajtóhoz indultam.

- Suoma, várj egy kicsit, kérlek. Jól figyelj rám, szombatig senkivel nem találkozhatsz, senkivel nem beszélhetsz, érted?

- De hát vasárnap meccs lesz! Muszáj a csapattal edzenem – semmit nem értettem. Persze, ez nem mindennapi dolog, dehogy három napig senkivel nem beszélhetek… nem túlzás ez egy kicsit?

- Minden edzés után Tito külön fog foglalkozni veled.Viszont nem bánnám, ha a hétvégi meccset inkább kihagynád, és teljes mértékben az új feladataidra koncentrálnál.

- Az kizárt, Pep – ráztam meg a fejem mosolyogva – Amíg a csapat kapitánya vagyok, addig nem kérhetsz tőlem ilyet. Viszlát.

- Ugyanolyan makacs mint az apja- mormogta még halkan, mire egy halvány mosoly futott át az ajkaimon.

A parkoló sokkal közelebbinek tűnt a megszokottnál. A fejem erősen lüktetett a kavargó gondolataimtól, nem tudtam, hogy mit gondoljak, megmagyarázhatatlan érzés uralta a testemet.

Percek óta állhattam az autóm mellett, mire feleszméltem, és a kulcsom után kezdtem kutatni. Hoztam a formámat, a kulcs óvatosan kiscsusszant az ujjaim közül, és pár méterrel egy másik kocsi előtt landolt.

- Oh szia – szállt ki a járműből a barna hajú srác- ez azt hiszem a tiéd- mosolygott, és átnyújtotta a slusszkulcsot. Egy pillanatra ledermedtem, ahogy azok a zöld szemek a tekintetembe mélyedtek

- Öhm igen, köszi – motyogtam, és enyhén megráztam a fejemet, hogy valamennyire magamhoz térjek. Suoma Kärki mi van veled?!

- Az öltözőben nem sikerült bemutatkoznom, a nevem…

– Igen igen – mosolyogtam zavartan, és elfogadtam a felém nyújtott kezet. Persze, hogy tudom, ki vagy! – engem Suoma Kärkinek hívnak.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

- Igen, én is. Ne haragudj, de sietnem kell, szia – mosolyogtam. Választ sem várva bepattantam a kocsimba, és elhajtottam az edzőközpontból.