Első rész

Oké, most lett elegem.

Hatalmasat rúgtam a labdába, szinte hallottam, hogy reccsentek bele a lábujjaim. Suoma Kärki vagyok, a Barcelona női foci csapatának a kapitánya. És újra az edzője. Ugyanis Edward Perez, a hivatalos edzőnk a tréning első harmadában szokása szerint lelépett.

- Már megint? – kocogott mellém Kelsey, a csapat rettenthetetlen jobb hátvédje. – Nyugi – tette a vállamra a kezét – már csak egy hónap, és leváltják.

 - Elegem van – dobbantottam egy hatalmasat a lábaimmal, és lefeküdtem a földre –Pár nap és döntő, ez így nagyon nem lesz jó. Csatár vagyok basszus, nem edző.

- Mi vagyunk a legjobbak, nincs szükségünk több edzésre – vigyorgott már messziről Leticia, és felém dobta a labdát, amit reflexből kifejeltem. Szúrós tekintetemet látva azonban gyorsan behúzta a nyakát, és feltartott kezekkel mosolygott tovább – Oké, csak vicceltem. De tény, hogy jók vagyunk. Ezt a pár edzést már simán levezényeled, nyugi.

- Akkor is elegem van – hisztiztem tovább, mire két kapus kesztyű repült a képembe – Hééé, ezért meghalsz – sikítottam, és barátnőm után eredtem.

Pár perces vidám futkározás után Leti a mellkasát tapogatva dőlt el a zöld gyepen. Kapus létére nincs hozzászokva a gyors sprintekhez.

- Esélyem se volt – durcáskodott diadalittas arcomat látva -, viszont vetődésben legyőzhetetlen vagyok.

- Az egyszer biztos – kacsintottam rá, és a csajok felé fordultam. – Oké, kezdünk! Leti a kapuba, Titti szöglethez készülj...

- Suo… vendégeket kaptunk…

- Mi a…? – kaptam hátra fejem, és a bejárat felé fordultam. A jelenet kissé hevesre sikeredett, erősen kellett a mellettem álló Kels vállába markolnom, hogy meg tudjam tartani magam.

- Hé hé, lassabban – morogta barátnőm, és a vállamba karolt. – Minden oké?

- Csak egy kicsit megszédültem – suttogtam, és leráztam magamról a karját. – Nincs semmi baj, jól vagyok. – ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést. A betolakodó csapat már a lelátó mellé ért, és kényelmesen elhelyezkedett az első sorban.

- Annyira elegem van már belőlük- sziszegtem, és hatalmas lendülettel elindultam a kordonon átmászó Puyol felé. – Szabad tudnom, hogy mi a fenét kerestek itt? Tudomásom szerint ma nem lesz félpályás edzés.

- Valóban nem – bólintott, és felém nyújtotta a kezét.

- Hagyjuk az udvariaskodást – morogtam, és a lelátóra mutattam. – Tehát?  

- Valami probléma van? – sietett mellém Leticia és Kels is. Egyre inkább gyűlt a tömeg a pálya szélén, néhány srác is kedvet kapott és lemászott hozzánk. Ettől persze a feszültség is egyre inkább nőtt. A zaj lassan kezdett elviselhetetlenné válni, mindenki egymás szavába vágva kezdett el beszélni.

- Oké, pofa be – kiáltottam el magam, mire mindenki elcsendesedett – Tűnés a helyetekre – intettem a csajoknak, és a fiúk kapitánya, Puyol is hasonlóképp tett. Már csak páran maradtunk az oldalvonal mellett.

- Oh, hiszen még nem is köszöntöttük a hölgyeket – vigyorgott Piqué, és egy színészeket meghazudtoló mozdulattal hajolt meg előttünk. Undorodva köptem egyet a földre.

- Felfordul tőled a gyomrom – fintorogtam.

- Valójában – vette át a szót a kapitány – mi sem tudjuk miért kellett idejönnünk. Josep irányított ide minket.

- Jöttünk megnézni az asszonyainkat – vigyorgott Valdés, és diadalittasan összepacsizott Piquével.

- Asszony a jó édes any… - vágott közbe eltorzult arccal Cia, de Kels még időben tapasztotta barátnőnk szájára a kezét. A háta mögött ugyanis a férficsapat edzője, Josep Guardiola is befutott.